Kőbányán is manipulálhatja a facebookot a Fidesz
2017. június 28. írta: Somlyódy Csaba

Kőbányán is manipulálhatja a facebookot a Fidesz

Amiről én csak gyanakodtam, azt egy kiváló újságírói elemzés bebizonyította: a kormányzó erőket egy jelentős trollhadsereg is segíti. És ezt a módszert a helyi vezetés is előszeretettel alkalmazza saját előnyére, illetve más kárára. A 80 milliós helyi propagandaköltségből futhatja erre is.

Deja vu érzésem volt, amikor elolvastam az Index remek összeállítását a fideszes zsoldos trollseregről – ugyanis a benne leírtakat a saját facebookos oldalamon magam is megtapasztaltam hónapokkal ezelőtt.

Az egyik bejegyzésem után ugyanis hirtelen megemelkedett a velem szimpatizálók száma, és bár elsőre kétségkívül jólesett, hogy sokan értékelik a politikai és közéleti aktivitásomat, másodjára nagyon gyanús lett. Ugyanis feltűnt, hogy ezek nem valódi hús-vér emberek valódi profiljai, hanem voltaképpen „műanyag fideszesek”, álszemélyek, akik csak a virtuális térben léteznek. És semmi más céljuk nincs, hogy mozgalmas online aktivitásukkal bárkit – illetve a múltkori eset kapcsán konkrétan: engem – lejárassanak, hiteltelenítsenek, mocskolódásukkal a gyűlöletet szítsák a valódi emberek szemében.

Aztán amikor elég élesen megjegyeztem, hogy ez bizony nekem nem tetszik, és adott esetben kész vagyok egy egész jogi procedúrát is következetesen végigvinni, hogy-hogy nem a kőbányai zsoldos trollsereg megrettent, valahogy már nem akartak velem – illetve az oldalammal – annyira szoros barátságot kötni.

Mindez ennek az ellentétes oldaláról is érdekes: ugyanis ez a trollsereg – amely egyedeiről könnyen kideríthető, hogy Battonyától Nemesmedvesig bárhol léteznek – nyilván nem csak mocskolódni tud, hanem hozsannázva dicsérni is.

Csak, hogy érthetőbb legyen: ezek az ál-arcok nyilvánítanak véleményt akkor is, amikor a helyi polgármestert egy aktuális szalagátvágás után ajnározni kell, a sok hozzászólással, kedvteléssel jelzik is, hogy nagy számban van mellette a nép. Kőbányai dolgokban azok szólalnak meg ilyenformán, akiknek semmi közük a kerülethez.

Bár végül is nincs ebben semmi meglepő: egy központi kommunikációs panelt alkalmaz Kőbányán a helyi narancsos társaság saját maguk fényezésére, illetve a politikai rivális eltiprására.

Ugyanakkor rendkívül szomorú ez: egyfelől azért, mert ez (le)minősíti a helyi jobboldali erők szellemi színvonalát, másfelől meg azért, mert a zsoldos trollsereget nyilván meg kell fizetni, és valószínűleg a kőbányaiak adóforintjaiból kapják meg a jussukat.

Persze rövidesen lehet ezen változtatni…

 

Tény+

Tényfeltárás a Fidesz befolyásoló hálózatáról

Orbán Viktor titokzatos imádói után eredtünk
http://index.hu/belfold/2017/06/12/facebook_fidesz_halozatok/

2017 márciusi troll-betámadás ellenem – lakáskarbantartási hozzájárulás bevezetésére tett javaslatom után

Újabb verbális verőemberek, új lejáratási kísérlet ellenem
http://somlyodycsaba.hu/cms/page/ujabb-verbalis-veroemberek-uj-lejaratasi-kiserlet-ellenem

2016 márciusi trollkodás – a polgármesternek kellemetlen kutyakitiltó rendelettel kapcsolatos interpelláció után

Verbális verőembert küldtek rám
http://somlyodycsaba.hu/cms/page/verbalis-veroembert-kuldtek-ram