Bihari út 8/c: mégiscsak profitálhat valaki Kőbányán a Fradivárosból?
2018. január 21. írta: Somlyódy Csaba

Bihari út 8/c: mégiscsak profitálhat valaki Kőbányán a Fradivárosból?

Milliárdos Fradiváros és vele átellenben (köztük vasút és 2 ipari telek) a Bihari út 8/c. Előkészítetlenség, a tájékoztatás teljes hiánya, szociális érzéketlenség, végrehajtandó diktátum – nagyjából ezek jelzik, hogy miként is bánik a Bihari út 8/c. alatti ingatlanban lakókkal valami miatt kőbánya polgármestere. Aki 2012 óta az ezzel kapcsolatos „hatáskörnek” is egyszemélyi letéteményese. Mindez lehet érdektelenség, lehet felelőtlenség. De lehet, hogy valami más?


(Kép: illusztráció, forrás - Google műholdkép)

Mi a közös a Hős utcai tömb és a Bihari út 8/c között? Eddig az, hogy a tervek szerint mindkettőt el akarja dózeroltatni az önkormányzat. A Bihari tavaly év végén már bekerült a hírekbe, és most újfent hallani, hogy a függőfolyosók veszélyessége miatt a jegyző – mint a tulajdonos képviselője – nem ad ki több lakhatási engedélyt, így az ott élő bérlők nézhetnek másik lakás után.

A probléma éppen ezzel van, a megfelelő lakások hiányával és az „időzítéssel”. A kőbányai önkormányzat fideszes többsége – pontosabban a csaknem valamennyi átruházott hatáskörrel rendelkező polgármester -   újra csak előhalászta a rosszabbik énjét: úgy viselkedik, mint az a kocsmai verőember, aki előbb üt, aztán kérdez. Ugyanis a kiköltözés elrendeléséről szóló döntéseket még azelőtt hozták meg, hogy az érintettekkel egyeztettek volna, és számukra megfelelő alternatívát kínáltak volna fel. Ha pedig a felkínált – időnként rosszabb állapotú csereingatlant – nem fogadják el, akkor mehetnek isten hírével bárhová.

Bár néhány hónapig még moratórium van érvényben, de utána lehetnek családok, amelyeknek gyerekestől az utca vagy valamelyik aluljáró lehet az új „otthona”. Az önkormányzati fideszes többség (a polgármester leginkább) „mossa kezeit”, a jog szerint mindent megtett, a balhét vigye el az elégedetlen delikvens…

Na igen, a jog mögé bújva itt bármit meg lehet tenni, a szociális érzékenységet – ahogy a múltban többször is – ez esetben is valami miatt simán félreteszik. Pedig ezt a humánusságot időnként oly’ büszkén hirdeti a városvezetés…

Ha jobban belegondolok, nem történt más, csak a szokásos kőbányai ügymenet, a szokásos körítéssel: a korlátlan döntési hatáskörrel rendelkező polgármester saját tetszése szerinti „előkészítetlen” döntése – mert úgy hírlik, a Bihari útiak sorsát ő, egyszemélyben döntötte el –, a tájékoztatás teljes hiánya, és a megfellebbezhetetlen parancs kihirdetése.

Emlékszem, annak idején, amikor a fideszes testületi többség teljes asszisztálása mellett a polgármester magához vont minden hatáskört a faültetés elrendelésétől a kegygyakorlásig, én voltam az egyetlen, aki jelezte, hogy ez annyira mégsem jó.

Amit kaptam érte, azt nem kellett kitennem a kirakatba.

És tessék, ide vezetett: a testület minden formában ki van zárva a Bihari útiak sorsát meghatározó döntésből. Nem beszélve arról, hogy elvileg a testületnek kontrollt kellene gyakorolni a polgármester felett (is), de így lehetetlen.

Az, hogy mi lesz a Hős utca helyén, csak találgatni lehet. Mint, ahogy azt is csak megtippelni lehet, hogy mi lesz a Bihari úti háztömb helyén. A madarak azt csiripelik, hogy lehet itt akár munkásszálló – amit ugye most a kormány is elősegít –, de lehetnek itt, afféle újfajta városrehabilitációként, újépítésű társasházak is, és a szállodáról se feledkezzünk meg. Az épületek háta mögött a vasúton túl ugyanis a Fradiváros épül 2018-ban, 3 megállónyira a 3-as villamossal ott a Mázsa-tér, ahol uszoda- és sportkomplexum épül. Valaki már „fantáziát látott talán benne”, megvette (nem önkormányzati terület volt!) és feltehetően nem olcsó pénzért eldózerolta a korábbi Erőművet lejjebb, a Bihari úton.

Amikor a Fradiváros kapcsán 2016 novemberében írásbeli kérdést tettem fel a polgármester úrnak többek között arról, hogy készíttetett-e hatástanulmányt/szakanyagot és/vagy írásos fejlesztési tervet arra, hogyan lehet a Fradivárost Kőbánya hasznára fordítani, kiemelten kezelve benne a vele szomszédos területek fejlesztését, azt a választ kaptam, hogy „nincs közünk hozzá” (a kérdés és a válasz teljes egészében elolvasható a Tény+-ban lejjebb).

A kapott válasz ide vonatkozó része - rövidítve:

Tájékoztatom ugyanakkor, hogy a Népliget területén a Kőbányai Önkormányzatnak csekély mértékű tulajdonrésze van, és az nem a Fradiváros fejlesztési területe által érintett telkeken található. Információink szerint a Fradiváros tervezett fejlesztése nem terjed túl a jelenleg is beépített sportterületeken. Erre tekintettel az Önkormányzat vezetése a Fradiváros kapcsán nem vett és nem vesz részt tárgyalásokon.”…

Az előzőekből következően az Önkormányzat nem készíttet tanulmányokat, szakanyagokat, fejlesztési terveket a Fradiváros fejlesztésére vonatkozóan. Az előkészítés során kerületünket semmilyen kiadás nem terhelte, és a megvalósítás, valamint az üzemeltetés sem az Önkormányzat feladata.”

Ezek után felvetődik a kérdés, hogy tényleg elhiszi ezt a marhaságot egy magára adó, hozzáértő városvezető? Hogy a sokmilliárdos fejlesztés a Ligetben (egy külön vasútállomással és 3 sínpárosra bővített vasúttal), az akkor már szellőztetett Mázsa-téri uszodafejlesztéssel érintetlenül hagyja („nem terjed túl”) Kőbányát, főleg a szomszédos területeket?

Persze tudom, hogy azt a „megfejtést” fogom kapni (látszólag „nyelvtan”, de a habonymédia ilyen „nyelvtanra” alapozta a feltehetően kőbányai rendelésre lefuttatott „besározásomat”), hogy nem ez van leírva, hogy ferdítek, meg politikai haszonszerzek, meg kampányolok meg irigy is vagyok a fejlődésre. Az van ott, hogy a „Fradiváros fejlesztésére”, ami ugye nem kőbányai ügy! De pechjükre a „vonatkozóan”-t is oda kellett írják. Egyben „Fradiváros fejlesztésére vonatkozóan”. És ez már kőbányai fejlesztési ügy/kérdés is.

Egyre több tehát a „véletlen”, a „furcsa időzítés” és „nem a mi dolgunk fejlesztés” mostanában. Amivel láthatóan néhányak nagyon jól járnak. Hogy a kőbányaiak is profitálnak-e belőle, az kétséges. Másfelől ez a mostani „biharis” folyamat tanulságos lehet más kőbányaiak számára.

A régóta „billegő” sorsú MÁV-telepiek lehetnek jó eséllyel a következők – akiket ugye egy korábbi önkormányzati választás során tett ígérettel csúnyán megvezetett a most regnáló polgármester. Nagyon úgy tűnik, hogy érdemes lesz erőteljesebben szervezkedniük. A telkeik és lakásaik a Hős utca „felszámolásának közeledtével” egyre „vonzóbbak” lehetnek!

TÉNY+

2018.01.17
nlcafe.hu - fényképes nagyriport
https://www.nlcafe.hu/ezvan/20180117/kilakoltatas-kobanyan-mindent-rendesen-fizettek-megis-menniuk-kell/

2017.12.20
24.hu cikk
https://24.hu/belfold/2017/12/20/itt-mindig-szegenyek-laktak-most-azt-akarjak-hogy-ne-legyunk-szem-elott/

2016.11.12
Írásbeli képviselői kérdés a Fradiváros kapcsán

2016.11.28
Polgármesteri válasz

2016.11.03
Fradivárosról és a kőbányai érintettségről (látványképekkel, dokumentumokkal)
(saját összefoglalóm)

2017.07.03
Népszava cikk a Máv telepiek átvágásáról - bizonyítékkal
http://nepszava.hu/cikk/1133735-felelotlen-fidesz-igeretek-kobanyan