A tavaszi választás egyik tétje: a ma ismert hivatalos Kőbánya megszűnése
2018. március 04. írta: Somlyódy Csaba

A tavaszi választás egyik tétje: a ma ismert hivatalos Kőbánya megszűnése

Ahogy a blamás „stop-soros” „kötelező” határozatot bármiféle ellenállás nélkül a polgármester szolgaian előterjesztette, a fideszes többség a Jobbik asszisztálásával értelmezés és megfontolás nélkül elfogadta, az utolsó kétely is elillant afelől, hogy ha alkalmuk nyílik rá, tényleg megszűntetik a ma működő budapesti önkormányzati- és kerületi rendszert. A korábban napvilágra került tervek szerint Budapest 1 „belvárosból” és 4 „külső” kerületből állna. Amiből egyik sem kezdődik vagy végződik Kőbányával. Bár maga Orbán Viktor, a Kedves Vezető cáfolta, hogy ő maga vagy a kormány meg akarná szüntetni az önkormányzatiságot a fővárosban és vidéken, de mi emlékszünk arra is, amikor azt mondta, hogy ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt, amit teszek. És ez most is így van. 2010-ben állítólag még a fideszes lobbi állt ellen ennek a változásnak. A forgatókönyv szerű intézkedések ugyanakkor jól követhetőek egy korábban napvilágot látott belső elemzés alapján. A közelgő parlamenti választáson tehát az is a tét, hogy megmaradhat-e a hivatalos Kőbánya, mint önálló kerület vagy visszajön-e a tanácsrendszer legrákosistább megoldása, a pártközpontból kinevezett „elöljáró” mellé majdan áldemokratikusan, „szabadon választható”  utcabizalmik („képviselők”) rendszere. Ezek után a kőbányaiak közös vagyona pedig már nem az itt lakókat, hanem feltehetően az ismert csókosokat gazdagítja - kontrollálhatatlanul.

Most lehet azzal jönni, hogy megint vészmadárkodok, meg riogatok, meg politikai haszonszerzek, de az utóbbi napok hírei alapján sajnos arra lehet következtetni, hogy Kőbánya önkormányzati önállóságának léte bizony veszélyben van. Amit ugye jelentős politikai küzdelmek árán, az 1950 óta íródott központi utasításos, végrehajtó jellegű tanácsrendszer felváltásával még 1989-1990-ben sikerült kivívni, többek között az akkor még liberális alapokon nyugvó, az önkormányzatiság, az önrendelkezés mellett büszkén hitet tevő – már akkor is! – Orbán Viktor vezette Fidesz aktív közreműködésével.

De úgy is fogalmazhatok – némi túlzással –, hogy amit nem sikerült a törököknek, Haynaunak, Rákosinak meg Kádárnak megtennie, azt jó eséllyel megteszi most a Kedves Vezető…

Kőbánya és vele együtt több kerület „beszántása” nem újkeletű hír, az már évek óta kering a helyi és az országos politikával foglalkozók körében. Orbánnak – aki amúgy szép kis dácsában éldegél szerényen a budai hegyekben – ugyanis van valamiféle erős Budapest-ellenessége azóta, hogy ennek a „liberális fészeknek” a lakossága 2002-ben megakadályozta, hogy folytassa hatalmi ámokfutását. Az a szép, hogy a 2010 óta létező „Orbán-terv” megvalósulását – Budapesten négy-öt kerület maradna, vidéken technikai végrehajtóvá válnának a helyi hivatalok – nem csak ellenzéki polgármesterek, hanem például a XVI. kerület fideszes vezetője, na meg a főpolgármester is reális forgatókönyvnek mondták. És bár néhány napja maga a Kedves Vezető cáfolta, hogy lenne „Orbán-terv” és azt maradéktalanul megvalósítaná egy régi-új Fidesz-kormány egy esetleges áprilisi parlamenti választási győzelem után, érdemes azonban irányadónak tekinteni a Kedves Vezető korábbi szavait, miszerint nem arra kell figyelni amit mond, hanem arra, amit tesz. Tehát attól még, hogy ő nemlétezőnek mondja a saját tervét, attól még simán keresztülverheti az országházi biodíszleten.

Amúgy pedig a korábbi, évek alatt megtett önkormányzat-ellenes központi intézkedések mind-mind ebbe az irányba mutatnak, tehát az önkormányzatok kvázi törvényi „megszüntetése” („átszervezése”, „összevonása”, „közös gazdálkodás alá vonása”) logikusan az utolsó lépés lenne a sorban. Egy kiszivárgott 2015-ös belügyi belső munkaanyag ugyanis világosan leírta, hogy hogyan kell ezt a folyamatot levezényelni, aminek egyfajta kísérleti terepe a hazai oktatás-igazgatást teljesen átszabó és központosító KLIK. Ez a folyamat a feladat-, a hatóságijogkör- és a pénzelvonásokon át az iskolák elvételéig és önkormányzatok pénzügyeinek központi nyilvántartásáig már eddig is tökéletesen „megtestesült”. Ha pedig hozzáteszem azt is, hogy éppen uniós pályázati forrás felhasználásával akarja a kormány „épp most” leépíteni a közszférát, akkor végképp látszik a törekvés.

Látható tehát, hogy más mellett mi a tétje az április 8-i választásnak. Ha marad a mostani kormány, főleg parlamenti 2/3-al, akkor gyorsan lehet törvénymódosítás és 2019-ben már jó eséllyel nem is lesz „hagyományos” önkormányzati választás, Kőbánya önkormányzata – a „hivatalos” Kőbánya, mint kerület - gyakorlatilag megszűnik. Így Kőbánya soron következő „tanácselnökét” („kormányzóját”? „elöljáróját”?) és „választott utcabizalmijait” vagy „tanácstagjait” meg hatalmi szóval, ünnepélyes keretek között, kinevezi a Kedves Vezető a felcsúti kisház hátsó udvarában vagy a kert túloldalán lévő stadionban.

A kőbányaiak meg járhatnak Pesterzsébet-Pestszentlőrincre (még nem tudjuk, ki lesz a tűzhöz közelebb) hivatalos ügyeket intézni, merthogy Kőbánya a tervek szerint „oda lesz csapva” ehhez az új „kerülethez”.

És ha már új kerület, akkor bizony jön a lakcímváltozás (hiszen nem lesz 10. kerület), és arra az egyszerű kérdésre, hogy „hol laksz?”, elég bonyolult lesz hivatalosan válaszolni.  De ami ennél is fontosabb, az a vagyon, ami jelenleg a kerület lakóié, őket kellene szolgálnia, az bizony állambácsié lesz. És valójában az ismert csókosok további napi milliókkal gyarapodásához járulhat inkább hozzá – immáron kontrollálhatatlanul.

Hogy így lesz-e, az nagyban függ a tavaszi eredménytől. De hogy eddig sem tétlenkedett a Fidesz, a KLIK mellett egy újabb példával illusztrálnám. Mi a neve és hol van a Munkaügyi Központ, amihez Kőbánya is, mint tudhatóan „nem kicsi” bérből- és fizetésből élők kerülete, tartozik?
A válasz: Budapest Főváros Kormányhivatal Munkaügyi Központja
Budapest X., XVI., XVII. kerületi Kirendeltség
1163 Budapest Vívó u. 2

És mindez már van, elkezdődött és folyik. Kell ez nekünk?

 

TÉNY+

Orbán beszéde, amiben álhírnek minősítette az önkormányzatok felszámolását

https://index.hu/belfold/2018/02/08/orban_viktor_a_megyei_jogu_varosok_szovetsegenek_kozgyulesen/

KULCSANYAGOK

2016.02.11

Egy rejtélyes elemzés miatt rettegnek a polgármesterek

https://444.hu/2016/02/11/egy-rejtelyes-elemzes-miatt-rettegnek-a-polgarmesterek

A megszűntetés forgatókönyvével!!!

2016.08.12

Itt ér véget Budapest

A főváros lehet Magyarország első olyan települése, ahol megszűnne az önkormányzatiság.

http://m.magyarnarancs.hu/republikon/itt-er-veget-budapest-100457

2017.11.22

Önkormányzatok: kivéreztetés után kivégzés?

https://alfahir.hu/2017/11/22/magyar_polgarmesterek_kozossege_lengyel_robert_siofok_onkormanyzatisag_karacsony_gergely

"Már maga Tarlós István főpolgármester sem tagadja, hogy az "Orbán-terv" értelmében Budapesten három-négy kerület maradna, vidéken pedig még drasztikusabb változások jönnének, technikai végrehajtó személyzetté silányítanák az önkormányzati dolgozókat, a gazdasági és más döntések nem helyben születnének meg" - mondta Karácsony Gergely zuglói polgármester.

2016.08.02

Orbánék újra nekifeszülnek, hogy átrajzolják Budapestet

https://index.hu/belfold/2016/08/02/orban_atrajzol_budapest_keruletek/

Összefoglaló anyag.
Ebben van benne, hogy az összevonások után megszűnne Kőbánya - közvetett, a 4 összevont között nincs, a közelben csak a Pestszentlőrinc-Pesterzsébet vannak.

2016.07.22

Beszóltak a kormánynak a budapesti fideszes polgármesterek

https://index.hu/belfold/2016/07/22/beszoltak_a_kormanynak_a_budapesti_fideszes_polgarmesterek/

Tusványos - Kovács Péter (16. ker) még egy érdekes kormányzati tervre is célzott, amelyről az utóbbi időben a nyilvánosság keveset hallhatott. A XVI. kerületi polgármester szerint "vannak hangok", amelyek szerint csökkenteni kellene az önkormányzatok számát, például kevesebb budapesti kerületet kialakítani a mostani 23 helyett. Kovács "fölöslegesnek" tartaná, ha összevonnák a kerületét bármelyik másikkal.

 

ÖNKORMÁNYZATOK/ÖNKORMÁNYZATISÁG ORSZÁGSZERTE

2018.02.04

Már a gondolattól berezeltek, hogy Orbán az önkormányzatokhoz nyúl

https://index.hu/belfold/2018/02/04/onkormanyzat_atalakitasi_tervek_fidesz/

2017.11.22

Önkormányzatok: kivéreztetés után kivégzés?

https://alfahir.hu/2017/11/22/magyar_polgarmesterek_kozossege_lengyel_robert_siofok_onkormanyzatisag_karacsony_gergely

"Már maga Tarlós István főpolgármester sem tagadja, hogy az "Orbán-terv" értelmében Budapesten három-négy kerület maradna, vidéken pedig még drasztikusabb változások jönnének, technikai végrehajtó személyzetté silányítanák az önkormányzati dolgozókat, a gazdasági és más döntések nem helyben születnének meg" - mondta Karácsony Gergely zuglói polgármester.

2017.06.24

Országossá válik az önkormányzati ASP-rendszer

https://hirlevel.egov.hu/2017/06/24/orszagossa-valik-az-onkormanyzati-asp-rendszer/

Országossá válik 2019-re az önkormányzati ASP rendszer

2016.02.11

Egy rejtélyes elemzés miatt rettegnek a polgármesterek

https://444.hu/2016/02/11/egy-rejtelyes-elemzes-miatt-rettegnek-a-polgarmesterek

A megszűntetés forgatókönyvvével!!!

2016.02.11

Önkormányzatok helyett jön a KÜSZ? Kiszivárgott a titkos elemzés

https://www.sonline.hu/somogy/kozelet-somogy/onkormanyzatok-helyett-jon-a-kusz-kiszivargott-a-titkos-elemzes-650947/

 

BUDAPEST LEHET ELSŐKÉNT TERVEZVE

2017.11.22

Önkormányzatok: kivéreztetés után kivégzés?

https://alfahir.hu/2017/11/22/magyar_polgarmesterek_kozossege_lengyel_robert_siofok_onkormanyzatisag_karacsony_gergely

2016.08.12

Itt ér véget Budapest

A főváros lehet Magyarország első olyan települése, ahol megszűnne az önkormányzatiság.

http://m.magyarnarancs.hu/republikon/itt-er-veget-budapest-100457

2016.08.02

Orbánék újra nekifeszülnek, hogy átrajzolják Budapestet

https://index.hu/belfold/2016/08/02/orban_atrajzol_budapest_keruletek/

Összefoglaló anyag.
Ebben van benne, hogy az összevonások után megszűnne Kőbánya - közvetett, a 4 összevont között nincs, a közelben csak a Pestszentlőrinc-Pesterzsébet vannak.

2016.07.22

Beszóltak a kormánynak a budapesti fideszes polgármesterek

https://index.hu/belfold/2016/07/22/beszoltak_a_kormanynak_a_budapesti_fideszes_polgarmesterek/

Tusványos - Kovács Péter (16. ker) még egy érdekes kormányzati tervre is célzott, amelyről az utóbbi időben a nyilvánosság keveset hallhatott. A XVI. kerületi polgármester szerint "vannak hangok", amelyek szerint csökkenteni kellene az önkormányzatok számát, például kevesebb budapesti kerületet kialakítani a mostani 23 helyett. Kovács "fölöslegesnek" tartaná, ha összevonnák a kerületét bármelyik másikkal.

süti beállítások módosítása