A D. Kovács Róbert Magánszínház tragikomikus metróelőadása!
2018. június 21. írta: Somlyódy Csaba

A D. Kovács Róbert Magánszínház tragikomikus metróelőadása!

Parádés színházi előadás zajlott metróügyben Kőbányán. Ám nagyon szomorú, hogy ilyen szánalmasan próbálja igazolni karakánságát és tökösségét a helyi vezetés, miközben a valóságban szolgai módon végrehajtja a felülről jövő utasításokat.

Ha van közügy, amit komolyan kell venni, az az M2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése, ami több évtizede megoldandó feladatként áll Budapest mindenkori vezetése, így a mostani előtt is. Budapest egésze – a fővárosi, a tömegközlekedő lakosok – számára ez jelentős előrelépés lenne, az más lapra tartozik, hogy Kőbányát hátrányosan érintheti a jelenlegi tervek szerint.

A Fővárosi Közgyűlés még a 846/2015. (VI. 23.) számú határozata alapján a BKK-t, mint a főváros jogszabályban felhatalmazott közlekedésszervezőjét és stratégiai közútkezelőjét jelölte ki a „2-es metróvonal és a gödöllői HÉV összekötése és a rákoskeresztúri szárnyvonal kialakítása” projekt előkészítésére a projektre vonatkozó fejlesztési megállapodás alapján. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a közgyűlés akkori ülésének jegyzőkönyve szerint az üggyel kapcsolatban Kovács Róbert kőbányai polgármester (aki ma már ugye D. Kovács Róbert!) közgyűlési tagként nem emelt kifogást, nem ellenezte, nem hangoztatta ellenérveit, így – bár a jegyzőkönyv nem nevesíti, de – feltehetően a 21 támogató voks között az övé is ott volt.

Mindez azért lényeges, mert a történet innentől haladt tovább: a tervek elkészültek, és erről még az idei év elején a főpolgármester nagyszabású sajtótájékoztatón számolt be. Aztán pedig június 19-én a kőbányai önkormányzat illetékes bizottsága is rendkívüli ülésen foglalkozott vele – és, ami ott történt, az elmenne tragikomédiaként a Nemzeti Színházban is…

Ezen a „nyílt” bizottsági tanácskozáson (a Körösi színháztermében) a majdan, 10-12 év múlva talán elkezdődő rákoskeresztúri metrófejlesztés – a helyben elhangzott információk szerint a főváros által már kiválasztott – Rákosi réteket átszelő nyomvonalának terveit mutatták be. Voltak más nyomvonaltervek is, de az engedélyezéshez erre készítetnek alapterveket.

A BKK prezentációja után a bizottság fideszes elnöke megadta az alaphangot azzal, hogy köszöni, de nem kér metrót ezen a nyomvonalon. A jelenlévő lakosok nagy tapssal jutalmazták. És elindult a „nem kell" és a konkrét kifogások áradata. Majd kipenderült Pap Sándor alpolgármester és az utóbbi időben megcsillogtatott „felkérdező" stílusában elkezdte számon kérni a tervezőket. Sőt, a tervvel kapcsolatban megcsillogtatta ismereteit is, amit ismét csak tapssal jutalmazott az így „megpártolt" lakossági csapat. Ekkor esett le, hogy feltehetően egy kampányszínjáték főpróbáján (vagy első előadásán, lásd még Nemzeti Színház) vagyunk. Ezek alapján lesz még ilyen a jövőben…

Egyszerű a kőbányai séma. Előveszek egy jó sokára (talán soha) megvalósuló, tudhatóan népszerűtlen témát, aktuálissá teszem (tervezők meghívása), meghívom a hangadó lakosokat, majd eljátszom az „ellenzéki”, a „tökös” városvezetőt, aki a csúnya, fejünk felett döntést hozó nagyobb hatalom (lásd Fővárosi Közgyűlés) ellen minden eszközzel tiltakozni fog, és megakadályozza a majdani dúlást. Ha kell, még civil szervezkedésnek is az élére állok.

Igen ám, de ez a hozzá állás több sebből vérzik.

Felháborodást keltett, hogy a nyomvonalról a lakosokat nem kérdezte meg senki – ez még igaz is lehet. A Fővárosi Közgyűlés erről saját hatáskörben döntött, tehát őket kell „ütni” a meg nem kérdezés miatt. Köztük D. Kovács Róbertet is! Ugyanis a testület 2014 óta fideszes többségű, döntően a kerületi fideszes polgármesterek (köztük a fideszes kőbányai) hozzák a döntéseket – így metróügyben D. Kovács 2015-ben és azóta többször is jelezhette volna a nyomvonallal kapcsolatos kifogásait, de annak nincs (elérhető) hivatalos nyoma, hogy megtette volna!

Ebből az is következik, hogy:

a., a nyomvonalakról egyeztettek a tervezők Kőbánya vezetésével (elhangzott - épp Pap Sándorral is talán több találkozó is volt);

b., ha ennyire nem akarja a kerületi önkormányzat ezt a szárnyvonalat, akkor neki kellett volna valamit csinálni, azaz valójában Kőbánya polgármesterét kellett volna számon kérni, hogy miként jöhetett ez így létre.

A fideszes belharc – és a színházi előadás jegyében – (burkoltan) elhangzott, hogy ez nem gazdasági projekt, hanem politikai, mondván ezzel a keresztúriak járnak jól, Kőbánya meg megszívja. Vagyis nem akarnak a fideszes keresztúri kerületi polgármester újraválasztásához statisztálni. A dramatikus részben lakossági felvetésre („ha már kiválasztották ezt a verziót, akkor minek vagyunk itt, minek jöttek ide és mutogatják, ha semmi ráhatás nincs már”) elhangzott, hogy „mert meghívták őket ide", és ezek után penderült ki „monológjával” Pap Sándor.

Tehát ezen az összejövetelen – ahol a lakók, és itt lakó szakterületi szakértők voltak jelen és nagyon nem szimpatizáltak az ötlettel – az önkormányzat vezetése és a fideszes többség előadta magát, mint ELLENZÉKI, akik majd jól megvédik a lakókat és a Rákosi réteket a dúlástól.

Hadd folytassam a színikritikát.

A polgármester a Fővárosi Közgyűlésben két kézzel megszavaz mindent, amit „felülről küldenek", majd itthon, a kerületben a fideszes többségével eljátssza az ellenzékit, aki a csúnya, nagyhatalmú főváros ellen kiáll és megvédi a kőbányaiakat. Sőt! A hangulatkeltés alapjaként (igazolásaként?) egy közbevetésben elhangzott (talán éppen Pap Sándortól, amikor a projektről szóló ismereteit csillogtatta), hogy a részletes tervezetek valamelyikén ott szerepel, hogy a kőbányai véleményt nem kell figyelembe venni. Mintha tényleg ellenzéki lenne Kőbánya. Kaszára-kapára drága jó honfiaink a metró ellen! Hát elég szánalmas, de a helyi tapsok alapján nem eredménytelen színjáték.

Erre az ügyre (is) legalább tíz éve volt D. Kovácsnak és a helyi Fidesznek, de ennyire futotta. Ezért nem érdemes elhinni a fejlődési meséket! Ha eminens fideszesként ilyen hitvány eszközhöz (kamuellenzékiség) kell nyúlni Kőbányán, akkor - most már bizonyíthatóan - semmit sem nyertek a kőbányaiak a közel tízéves narancsuralommal.

Csak a kertvárosi lakókat sajnálom, hogy még nem vették észre, hogy a MÁV-telep lakóihoz hasonlóan most őket palizták be rendesen…

 

Tény+

A Fővárosi Közgyűlés 846/2015. (VI. 23.) számú határozata, illetve az ülés jegyzőkönyve: http://infoszab.budapest.hu:8080/akl/tva/Tir.aspx?scope=kozgyules&sessionid=6694&agendaitemid=89231

BKK projektleírás
https://bkk.hu/fejleszteseink/m2h8/

A fővárosi önkormányzat tájékoztatója a kész tervekről
http://budapest.hu/Lapok/2018/budapestinfo-decemberben-elkezdodhet-az-m3-as-metro-eszaki-szakaszan-a-muszaki-atadas-atvetel01.aspx