Időközi választás lesz ősszel. Még több makettet Kőbányára?
2018. július 02. írta: Somlyódy Csaba

Időközi választás lesz ősszel. Még több makettet Kőbányára?

Ha nem lett volna még elég a választásból, akkor a kőbányai lakosok egy része idén még újból mehet a szavazóhelyiségekbe, mivel időközi önkormányzati választásra kerül sor. A regnáló vezetés feltehetően még további fejlődést ígér meg, hogy leendő jelöltjüket válasszák. Ez persze csak amolyan mese habbal, hiszen jól látszik, hogy alapvető dolgokat képtelenek kezelni.

Kép: illusztráció (Eredeti kép: dr. György István hivatalos facebook oldala)

Kedves kőbányaiak! Ha esetleg azt hitték volna, hogy 2019 őszéig nagyjából „nyugi” lesz, és nem kapnak újabb választási kampányt az "arcukba", akkor bizony tévedtek. Merthogy a kerület történetében hamarosan történelmi esemény lesz: 1990 óta ugyanis még soha nem kellett semmilyen időközi választást kiírni, se megüresedett parlamenti, se megüresedett önkormányzati képviselői helyért, ám most „végre” átélhető lesz ez a rendkívüli élmény. A kerületi 6-os körzet képviselője, a fideszes Gazdag Ferenc ugyanis munkahelyi okokra hivatkozva lemondott, és helyette kell megtalálnia a pártoknak – amelyek közül talán mindegyik leszűrte az áprilisi országgyűlési választás tanulságait – majd a választóknak az alkalmas jelöltet.

Abban mindenki biztos lehet, hogy a helyi Fidesz majdani jelöltjével együtt új „csodafegyvert” is bevet: a lehető legtöbb beruházás/intézmény makettjét mutatják és alapkövét teszik a föld alá, és a nyugdíjasoktól elvett központi pénzből biztosan futja majd rá… Csak, hogy a drága jó kőbányai honpolgár lássa: a kis kerülete dicsőséges és fényes jövő előtt áll.

Ellenben a valóság az, hogy a jelen meg inkább "borús és szomorú", és ez az állapot mindenféle győzelmi jelentés ellenére évek óta stagnál, de inkább romlott. Nem tudom, hogy a polgármester figyel-e a nép hangjára, mármint azokéra, akik nem a válogatott narancsos közönséghez tartoznak, és akik minden szót kritika nélkül elfogadnak tőle. Például látja-e, hogy a kerületet – kis túlzással ellepték – a szinte 24 órában bódult állapotban tengődő, közveszélyt és közegészségügyi veszélyt jelentő drogosok? (Nem akarom magamat fényezni, de hónapokkal ezelőtt jeleztem, annak, hogy ha nem kezelik a drogproblémát, ez lehet a vége; én sajnálom a legjobban, hogy bejött, amit leírtam.) Lát-e a maketteken kívül mást is, például új Egészségházat, új operaházi bázist? Hiszen ő maga is azok között a felszólalók között volt, akik 2017. májusában azt ígérték, hogy az új Egészségház 2018. decemberétől fogadhat majd betegeket. Láttam már csodát, de nagy tétbe nem fogadnék arra, hogy az év végére állni fog ez a ház. (Abban azért külön bízom, hogy ha egyszer elkészül, akkor nem olyan pocsék lesz, mint amilyen a felújítás után lett a Kerepesi úti rendelő.) Az operaházi bázist legalább már építik – igaz, a polgármester azt ígérte, hogy lesznek jegyek a 2017-es avató díszelőadásra…

Mint György Istvántól, a régi-új fővárosi kormánymegbízottól (főispántól) tudjuk, soha ilyen szimbiózisban nem dolgoztak még együtt felelős beosztásban lévő (fideszes) vezetők – a főpolgármester, a kerületi első ember és ő – Kőbányáért. Ehhez képest a meghitt, negédes baráti és munkakapcsolat valamiért döcög: az előbb említettek mellett a metró-HÉV ügyben a polgármester és/vagy segédei a főváros számkivetett „mostohagyermekeként” tünteti(k) fel a kerületet. És majd’ elfelejtettem: a nép érdekeire oly’ kényes és érzékeny kerületi vezetés kíméletlen a nehéz sorsúakkal (lásd MÁV-telepiek, Hős utcaiak, Bihari utcaiak). A közbiztonságba meg inkább bele se kezdek…

Képzeljék el: ha Kőbánya jelen, minősíthetetlen állapota a 3 "nagy" (polgármester, kormánymegbízott, főpolgármester)„szimbiózisos” együttműködésének "eredménye", nem járunk messze az igazságtól, ha kimondjuk, hogy az elmúlt 8 év fideszes túlhatalma semmi előnnyel nem járt a kőbányaiak számára.

Többek között ezeket is érdemes mérlegelniük a 6-os körzetben lakóknak, amikor újfent Kőbánya „szédítő fejlődésével” zsibbasztják a fejüket…