Kőbányai időközi választás: összefogás és tetterő kell
2018. július 15. írta: Somlyódy Csaba

Kőbányai időközi választás: összefogás és tetterő kell

Nagyon sok tanulságot hoztak a néhány nappal ezelőtti budapesti időközi helyhatósági voksolások, amiből párat érdemes Kőbányán, a szintén időközire készülő 6-os körzetben hasznosítani. Kőbánya helybenjárását sikernek és fejlődésnek beállító fideszes manipuláció és látványpolitizálás ellen kell aktívan fellépni, és ezt egy képviselő teheti igazán meg.

Kép: illusztráció - D. Kovács Róbert polgármester egy újabb makettel 2018.07.05 Rendkívüli Testületi ülést követően

Mint az már ismert, a 6. számú választókörzet lakóinak a fideszes Gazdag Ferenc helyett új képviselőt kell választaniuk szeptember 30-án. Nem egyszerű a helyzet, mert a tavaszi parlamenti választás után az elmúlt hétvégi budapesti időközi választások tanulságos eredményeket hoztak. A legfontosabb, hogy az egy jelölt mögé való beállás és pártlogókkal való demonstrálás már Budapesten is kevés.

Van még más tanulság a Kőbányán is jelen lévő pártok számára: számot kell vetni azzal, hogy egy jelölt civilsége önmagában nem garancia semmire. A hétvégén a választók nem nagyon mérlegelték a jelöltek szakmaiságát vagy civilségét, privát életének emberi/közösségi részét. Úgy tűnik, megérett a helyzet arra, hogy ismét „pártos”, a politikához értő, de azért a közösségben is ismert emberek is esélyesek legyenek.

Hiába vannak ott az ellenzék pártjai és hiába voltak tavasszal többen az Orbán rendszerét nem kívánók Budapesten, ha nincs valódi közös aktív fellépés, ha nincs egy világos, egységes jövőképet felmutató törekvés, akkor ebben a végtelenül eltorzított, szinte csak a Fidesznek előnyös választási rendszerben nem lehet nyerni – ellenben, ha van erős alternatíva, akkor ebben a kevésbé demokratikus rendszerben is lehet győzelmi esély. Viszont, ha nincs valódi közös aktív fellépés, akkor a még mindig revánsvágyó, ráadásul a Kubatov-listák alapján jelentősen „mozgósított” Fidesz-szimpatizánsok nagyobb számban mennek el az urnákhoz és segítik győzelemre a Fideszt.

Éppen ezért összefogásra és egyben tetterős politizálásra hívom a kőbányai ellenzék pártjait!

Ezzel együtt kérem a támogatását mindazoknak, akik Orbán rendszerét nem kívánják, és szeretnék, ha Kőbányán nem csak az arrogáns, lekezelő stílusú „makett” politizálás lenne a divat. Egy kis igérgetés, felújítások, majd pár újabb makett, mindezt jelentősebb "sajtófigyelemmel" megtámogatva.

Ahogy látom, a kerületi fideszes vezetés beindította azért már a szokásos „választási gőzhengert”: teljesen véletlenül a 6-os körzetben a látványos felújításokhoz éppen akkor „állt össze” minden előkészület, közbeszerzés, munkaszervezés, munkások, engedélyek, pénz és egyéb, amikor hivatalossá vált, hogy helyben időközi választás lesz. Nem januárban, nem áprilisban, és nem majd októberben vagy decemberben, hanem a kvázi kampányidőszakban.

Éppen az ilyen manipuláció és látványpolitizálás ellen kell fellépni. A 2019-es –  egyes információk szerint utolsó – önkormányzati választásig visszalévő időben bőven van/lesz teendő az önkormányzatiság megvédésére és az elfecsérelt fideszes 8-9 év rendbetételére való felkészülésre, valamint a mostani elitet minél többször, hivatalos eljárásokban szembesíteni a régóta asztal alá söpört problémákkal. Ehhez pedig minél több felesküdött, hivatalosan még valahogy eljárni tudó, nem „biodíszlet és „szavazógép” képviselőre lesz szükség.

Ezért kérem, szeptember 30-án, a 6. választókörzetben lakók támogassák szavazatukkal a mutatványoktól mentes, rendes Kőbányát akaró ellenzéki jelöltet.