Befenyítették a budapestieket – avagy mire jó egy látszólagos fejlesztési boom
2018. augusztus 07. írta: Somlyódy Csaba

Befenyítették a budapestieket – avagy mire jó egy látszólagos fejlesztési boom

Mindig van rosszabb, ez Magyarországon számtalanszor bebizonyosodott. Már most is kész kalandtúra eljutni Kőbánya egyik pontjából a másikba vagy éppen innen Budára, ám Budapesten is lehet még rosszabb helyzetben az autóval vagy BKV-járművel közlekedni kívánó lakos. Szeretett vezetőink ténykedése ugyanis ezt vetíti előre.

(Fotó: illusztráció)

Budapest, Budapest te csodás! Illetve: Kőbánya, Kőbánya te csodás! Nem véletlenül idéztem és ferdítettem el az ismert dalrefrént, hiszen járva a főváros és a kerület útjait az jutott eszembe, hogy milyen zseniális vezetők ténykednek értünk, pestbudai honpolgárokért.

Mivel a zsenik jellemzője, hogy átlátják a káoszt és a káoszban felfedezik a rendszert, nyilván ezzel magyarázható csak, hogy sikerült Budapesten szinte majd’ minden fő közút és tömegközlekedési pálya felújítását egyszerre, egy időszakra betömöríteni. De inkább más lehet mögötte. Kevés kétségem van afelől, hogy  nem más ez, mint a budapestiek közlekedési fejlesztésnek álcázható befenyítése a tavaszi vereségért. Egy kis erődemonstráció a szokásos „sunyi” módon. Két légy – egy csapás: kifizethetünk egy rakat pénzt a csókosoknak a „dúlásért”, a népet meg ha morog „felkérdeztetjük” a „híveinkkel”. Már az sem tetszik, hogy „fejlesztenek”, hogy „szép-jó” lesz majd minden?

A teljesség igénye nélkül hadd soroljak pár fontos, „össze nem függő felújítást”! A 3-as metró felújítása során részben közlekedő pótlóbuszok – amelyek hétvégén Kőbányát is érintik – okozta forgalomnövekedést csak-csak sikerült megszokni, ám ez a zseniket csak ösztökélte arra, hogy erre rászervezzék az 1-es és a 4-6-os villamos pályájának részleges felújítását. Mivel ez a közúti közlekedésre is erősen kihat, így hát tovább mélyítve a „káoszrendszert” egyirányúsították a BAH-csomóponti felüljárót, korlátozták a forgalmat az Erzsébet híd pesti hídfőjénél is. De a sorból Kőbánya sem maradhatott ki, a Kőér utca Határ út felőli végét is sikerült feltúrni, mint ahogy a Vaspálya utcát, a Bihari utat és a Gyakorló utca mellékútjait is.

Mivel Budapesten minden út mindegyikkel összefügg, így ha csak egy túrás van Észak-Budán, annak dugóhatását biztosan érezni lehet a kőbányai be- és kivezető utakon is. Na ez az, amivel a zsenik nem számoltak! Mert, ha megtették volna, talán másként csinálják.

Na és azt sem értem, hogyan maradhatott ki ebből a káoszból a Gyakorló utca felújítása? Ha már egyszer a mellékutaknak nekifogtak, akkor nem lett volna logikus a ramaty állapotú főútnak is nekiesni? Tudom a választ! A főút fővárosi, a mellékút kerületi hatáskör.

De nem azt szajkózták rendre, hogy a fideszes Budapest és a fideszes Kőbánya is egy irányba húz? Ha pedig egyfelé, akkor nyilván nem volna olyan nehéz összeszervezni az egyidejű rendbetételt. Persze az már a 2-es metró és a HÉV összekötésének tervei kapcsán is megmutatkozott, hogy ez a harmónia csak a szavak szintjén létezik, a valóságban nem…

Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de ez még simán lehet rosszabb… Az, hogy a jelenlegi főpolgármester fölé helyezték a „Budapest-ügyi” minisztert államtitkárt, illetve, hogy egy százszázalékos állami tulajdonban álló nonprofit gazdasági társaság feladata lesz a budapesti fejlesztések előkészítése, továbbá, hogy a fideszes tervek szerint 2019-től a kerületi polgármesterek kétévente váltanák egymást egy erősen legyengített hatáskörű főpolgármesteri poszton, mind-mind a még mindig hatalmi tényező fővárosi önkormányzat felszámolására utal. És ez esetben a káosz még nagyobb lehet a közlekedés terén is.

Persze ezt (még) meg lehet akadályozni…