Egyre inkább veszélynek teszi ki a városvezetés a kőbányaiakat a drogválság körüli tehetetlenkedéssel
2018. szeptember 15. írta: Somlyódy Csaba

Egyre inkább veszélynek teszi ki a városvezetés a kőbányaiakat a drogválság körüli tehetetlenkedéssel

A drogügyi válságkezelés csak egy nagy mókusvakítás, semmi ilyesmi lényegében nem volt Kőbányán. Amit a polgármester annak hív, az nem az. Nyilván annyira lefoglalta a kerület nagyívű fejlesztése, hogy ilyen piszlicsáré dolgokra nem maradt ideje. Éppen ezért magam kezdeményeztem egy intézkedési terv elkészítését.

Kép: illusztráció "Neki(k) ez lesz a normális?" Forrás: Kőbánya Blues facebook blog)

Egyes fontos és kényes, a helyi társadalom számára igazán fontos ügyek mintha csigalassúsággal haladnának Kőbányán. Míg virágágyásokat viharos gyorsasággal lehet átadni és avatni, addig drogügyben minden mozdulatlan. Holott – a polgármester saját tévés megnyilatkozása szerint – egy éve kezelik a válságot.

A mozdulatlanságot igazolja és a kezelést cáfolja, hogy a tavaly a testület által a kezdeményezésemre elfogadott kábítószerügyi kutatásból és az erre alapozó helyi drogstratégiából még mindig nem látni semmit – pedig a drogstratégia egy valódi megoldásmód megtervezés alapja lehetne.

Pedig a polgármester számára már nincs más hátra, mint előre! Cselekednie kell.

Látható ugyanis, hogy a gyors rendőri razzia nem hozta el a megváltást, ugyanúgy lézengenek a félholtnak tűnő, az acetonos cigarettától jól betépett zombik Kőbánya frekventált területein. És egyelőre mintha a belügyminiszter ingerküszöbét sem érte volna el a kőbányai fohász, legalábbis én képviselőként nem tudok róla. (Persze lehet, hogy a polgármester már kapott hivatalos választ, csak elfelejtette a testület tagjaival megosztani.)

Most már szinte valamennyi tévécsatornából is a kőbányai drogügy (meg az újabban napvilágra került „balhé”) „folyik", és sajnos nem az marad meg a nézőkben, hogy Kőbánya milyen nagyszerű hely és milyen szédületes tempóban fejlődik, hanem az, hogy a drogosok miatt élhetetlen városrész és messze el kell kerülni.

Csak jelzem, ha tényleg kezelné a válságot a kerületi elöljáróság, akkor nem kellene „fideszes” televízióban magyarázkodnia a polgármesternek, mert hiszen akkor nem lenne miért megjelennie, nem lenne elszabadult drogügy!

Viszont annyira katasztrófálissá vált a helyzet, hogy összeszedett, tényleges lépéseket, felelősöket megjelölő intézkedési terv nélkül a polgármester most már veszélynek teszi ki a kőbányaiakat! (Lásd a badacsonyi esetet, ahol már emberéletbe került egy hasonló késlekedés.)

Egy hozzáértő városvezető már az első jelre érzékenyen reagált volna és átlátta volna, hogy miből mi következhet, és önmaga készíttetett volna ilyen tervet és feltehetően ismertette volna a képviselőkkel is. Mivel ez is egyfajta dicsőség, minden bizonnyal körberohanta volna a rendelkezésére álló összes médiumot és hirdette volna önnön nagyszerűségét is.

De mivel a médiatúrájában ilyen nem volt, az önhozsannázás semmi ilyenről nem szólt, ez pedig azt jelenti, hogy komplex, rendszerbeszedett és leírt válságkezelés nem történt.

Ám a polgármester segítségére voltam: hivatalosan kezdeményeztem, hogy a kőbányai drogválság miatt, a drogstratégia elkészültéig, önkormányzati átmeneti intézkedési terv készüljön. Sőt! Egy másik, azonnal megtehető lépésre is terjesztettem elő javaslatot. És megelőzendő a polgármester nekem szóló szokásos "kioktatását", csak jelzem: személyesen intéztem az előterjesztéseket és senki sem szólt, hogy esetleg "okafogyott" mert van intézkedési terv, vagy a tervezett napirendek között már terveznek ilyet.

Kíváncsi vagyok mi lesz a sorsa. Mi a fontosabb a polgármester és a helyi Fidesz teljhatalmú többsége számára: a kőbányaiak biztonsága vagy a saját kicsinyes politikai érdeke?

süti beállítások módosítása