Száva utcai „illegális kamionparkoló”: így vezethet Kőbánya polgármesterének bájolgása az örömlányok és a drog eltakaríthatatlanságához is
2019. február 12. írta: Somlyódy Csaba

Száva utcai „illegális kamionparkoló”: így vezethet Kőbánya polgármesterének bájolgása az örömlányok és a drog eltakaríthatatlanságához is

A drog nem tűnt el Kőbányáról, legfeljebb csak átmenetileg máshol pihentetik a terjesztők. És, amint legkisebb lehetőség adódik, jönnek is teríteni. Például a Száva utca lehet egy igen csak alkalmas terep erre. Mindez nem történhetne meg, ha az önkormányzat kellő gondot és figyelmet fordítana a kerület egészére, odafigyelne a közterületek helyzetére és állapotára is, és kezelné azokat! Az oda nem figyelés következménye a rendetlenség és a bűn terjedése. Minden azzal kezdődik, hogy nem figyel oda a polgármester vezette hivatal a fontos ügyekre, minden más – így például a drog és azzal együtt fetrengő zombik megjelenése – csak következménye ennek.

Kép: illusztráció Fotó: facebook

Azt magától a polgármestertől tudjuk, hogy ő a kerület valamennyi négyzetcentiméterét ismeri, a legutolsó ovis szobától a legnagyobb ipari üzemekig „képben van”. Hozzá képest az álruhás Mátyás király egy „ócska kis bohóc volt” (elnézést a „költői” képért).

De úgy tűnik, vannak még felfedezésre váró kerületi utcák, és az ottani jelenségek alapján lenne ok alapos polgármesteri intézkedéssorozatra is.

A Vagyonkezelő „hátuljánál”, a Száva utcában valahogy nem nagyon akar megoldódni egy elég régóta fennálló, üzemszerű, most már „illegális kamionparkolóvá fejlődött” „félpályás útlezárás” a vámudvarnál. A NAV korlátozott számban engedi be a vámudvarba a külföldi kamionokat – amelyek így közel 1 kilométeren át zárják le időnként az utcát –, a sofőrök pedig ezen a barátságos környéken, a szabad ég alatt könnyítenek magukon, ha rájuk tör a kis és a nagy szükség…

Mindezt tetézi még az is, hogy a hétvégén ide érkező kamionosok nem egy, hanem több napra is „berendezkednek”.

Ez egy kerületi fennhatóság alatt lévő övezet, tehát a polgármesternek lenne ezzel dolga. Persze lehet, hogy fárasztó vándorútja során ide még nem tévedett el, de az már sokkal szomorúbb, hogy az ő „huszárjai”, azaz a közterület-felügyelők sem.

Nyilván megint közellenség leszek egyes körökben, ha a meg nem tett intézkedések lehetséges következményeit jelzem előre. Ha a Száva utca környékén ennyi igen kiváló külföldi állampolgár tartózkodik ideiglenesen – kis túlzással olyan a környék, mintha egy csinos kis menekülttábor lenne –, akkor azoknak jó eséllyel más igényei is lehetnek, és van az a szolgáltató szektor, amelyik képes az egyéb más fizikai szükségleteiket kielégíteni. Ha pedig ez az iparág megjelenik, akkor annak „társa”, a bódító szerek ellátására szakosodott iparág is „megérkezhet”. Mindezek pedig együttes erővel vonzhatnak más bűncselekményeket is.

Ami azért sem elhanyagolandó, mert a Száva utcához egészen közel vannak munkahelyek, ahova kerületi lakosok (és máshol élők is) járnak naponta, továbbá a szomszédban van a Zágrábi úti lakótelep és közelmúltban újonnan felhúzott lakópark is.

A Száva utcai jelenség így nem más, mint egy fájdalmas „bizonyíték” arra, hogy hogyan is lesz valami hanyagolt, látszólag „nem nagy ügyből” tartós kár- és közveszélyokozás: az önkormányzat nem tud rendet tartani a kerületben, ami megágyaz a drog és más bűncselekmények, a járványok és az ezekből fakadó betegségek esetleges elterjedésének. Másként szólva: maga húzza be a bűnt és a súlyos problémákat ide azzal, hogy nem veszi észre és nem tesz semmit.

Aztán meg szerencsétlen rendőrökre nyomják a felelősséget, hogy ugyan miért nem teszik a dolgukat. Megjegyzem, a rendőröknek évekbe telt, mire tényleg felszámolták az Üllői út mentén szolgáltató lányokat – és hipp-hopp, egy kis önkormányzati gondatlanság, és máris újra kezdhetik előröl…

Mi lesz a következő fejlemény az oda nem figyelés miatt? Gyorsulási verseny valahol, örömlányok régi-új helyeken? Úgy gondolom, egy kerületi önkormányzatnak megvan a kellő hatásköre arra, hogy kezelje és elejét vegye a következményeknek. Mert az örömlányok és az örömet okozó szerek, valamint a közeli lakásokban, üzletekben esetleg kihívást látó bűnelkövetők, vagy éppen új, „szokatlan” jelenségek azért bukkannak fel, mert a városvezetés által elhanyagolt rossz, gondatlan környezet és a kontrollálatlanság ezt lehetővé teszi.

De már tudom is, mi lesz a polgármesteri lépés, ha hivatalosan is tudomására jut a Száva utcai probléma. Jól kilevelezi magát az egyéb kormányzati illetékesekkel, aztán megállapítja, hogy a vonatkozó jogszabályok szerint nem tehetnek semmit. Ügy látszólag megoldva, felelősség elkenve, jöhet a következő virágágyás-átadás. A régi és az új kőbányai lakosok meg hadd szenvedjenek.

Ha rajtam múlhatna, nem csak a kerületi hivatalt akarnám működtetni, hanem Kőbánya egészét, valamennyi városrészre azonos figyelmet fordítva, illetve nem hatalmat gyakorolnék, hanem a kerületi lakosok hatalmát képviselném.

süti beállítások módosítása