Kőbányai szál a patkányügyben: a polgármester szótlanul hagyta, hogy kisemmizzék az idevalósi jólműködő céget
2019. május 12. írta: Somlyódy Csaba

Kőbányai szál a patkányügyben: a polgármester szótlanul hagyta, hogy kisemmizzék az idevalósi jólműködő céget

Kőbányán amolyan „útonálló vállalkozástámogatás” folyik. Duma van, meg sarc, de ha a sors úgy hozza, még annyi becsület sincs a polgármesterben, még ha van is ráhatása,  „szóvá tegyen bármit is” hivatalos helyen. Mármint ha „picikről”  és „közepesekről” van szó. Mint most, a tényleges életveszélyt jelentő patkányirtással „fővárosi szórakozásuk” alkalmával. Miközben a helyi iparűzési adó mellett pl. nem kevés ingatlanadót is kell fizetnie minden vállalkozásnak. A helyi „hatalmi” környezet ugyanakkor inkább a nagyobb cégeknek „kedvez”, minden más vállalkozás az életben maradásért küzdhet vagy alkalmasint polgármesteri közreműködéssel veszíthetik el munkájukat. A fideszes kerületvezetés által szuggerált „vállalkozásbarát Kőbánya” kép csak a szavakban létezik, tettekben, a gyakorlatban nem. Volt valamikor pár éve egy mindent elsöprőnek beállított bejelentés vállalkozástámogatásról, sőt az is, hogy pénzért is lehet majd pályázni (a működőképes eredetijét jómagam terjesztettem elő, majd leverték).  De Kőbányán nem szokatlan módon hozzáértés és politikai haszon hiányában semmi nem lett belőle. Az itteni vállalkozók és munkatársaik nagy része ugyanis leginkább NEM itt választ önkormányzatot. Sőt a patkányügy – a 47 éven keresztül eredményesen működő irtó, kőbányai telephelyű cég leváltása ebben csaknem nullkilométeres konzorciumra – bebizonyította, hogy egy vak hang és ellenállás nélkül asszisztál a polgármester és a fideszes többség bármihez, amit a „központ” elrendel. Aztán meg „ellenállásra” és „civil fellépésre, mert eredményesebb” buzdít, mint a rákosi metró vagy a ferihegyi zajterhelés esetén.

Kép: illusztráció Forrás: Pixabay

Kőbánya 2010 óta töretlenül fejlődik, és a helyi vállalkozásoknak sosem volt ilyen jó dolguk – már unalomig ismert lózung ez, csak hát ennek a fele sem igaz. Bár néhány éve a budapesti iparkamara díszes plecsnivel tüntette ki a kerület Kedves Vezetőjét, amiért olyan sokat tesz a kőbányai vállalkozások, cégek érdekében, ám az első adandó alkalommal, amikor bizonyítania kellett volna, hogy megérdemli a kitűzőt, inkább sunnyogott. Inkább más, magasabb, politikai érdekek mellett állt ki, mint egy valós, támogatásra érdemes helyi vállalkozás mellett.

Így aztán, amikor fővárosi közgyűlési tagként lehetősége lett volna megvédeni a közel 50 éve a patkánymentesítést végző, kőbányai székhelyű társaságot, nem tette, asszisztált egy minden referencia nélküli konzorcium helyzetbe hozásához! Így közvetve hozzájárult az undort keltő, botrányos budapesti patkánykáosz kialakulásához!

Szavaival ellentétben, a gyakorlatban egyáltalán nem a megannyi nehézséggel küszködő mikro- és kisvállalkozások barátja, sokkal inkább kíméletlen szorongatója. Amikor adót behajtani kell tőlük, akkor könyörtelen, de amikor segítségre szorulnak – amikor krízis- vagy támogatási alapot kellene létrehozni, vagy mint most, elismerni a kőbányaiakért is végzett tevékenységüket –, akkor látványosan elhúzódik előlük!

Ellenben a magyar szinten nagy, de európai szinten közepes méretű vállalatok kegyeit szolgai módon keresi, nekik fűt-fát, utcát, beépítésre váró területet odaígér vagy odaad morzsákért cserébe. És még széles mosollyal parolázik és fotóztatja magát, hogy aztán olcsó, vásári mutatványosként a Kőbányai Vállalkozások és Cégek Nagy Barátjaként tetszelegjen.

Pedig ha azt parancsolnák neki, akkor őket is odadobná koncnak és inkább megfelelne a fideszes slepp elvárásainak!

Vajon mire számíthatnak a kőbányai cégek ezután? Kilenc éve csak szavakban megy a vállalkozásfejlesztés. Amit annak eladnak, az az én ötletem elég gyengén átdolgozott és igazából koncepciótlan kiadása (másolata).

Itt az idő, hogy másképp legyen, hogy a kerületi vállalkozások a kerületben élők érdeke jobban érvényesüljön!