A kőbányaiak többségét levegőnek nézi a kerületvezetés
2019. március 12. írta: Somlyódy Csaba

A kőbányaiak többségét levegőnek nézi a kerületvezetés

Látszólag arról szólt egy közelmúltbeli bizottsági ülés, hogy adunk-e egy új esélyt egy civil szervezetnek vagy sem, hogy folytassa-e szociális tevékenységét vagy sem. Ám valójában arról volt szó, hogy ezen apropóból a helyi fideszes vezetés semennyi kezdeményezést nem enged más pártoknak, bármi áron is, de ellehetetleníti őket. Ez pedig a legszebb kommunista hagyományokat idézi: az egypárti diktatúrát! Néhány éve a regnáló kormányfő azt mondta: „.én a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen harcoltam, akik csinálták a diktatúrát”. Voltaképpen tehát kedvenc rendszerét csinálta vissza. Amihez kőbányai elvtársai is asszisztáltak.

Kép: illusztráció  Forrás: Pixabay

Sajnálatos módon néhány napja nyilvánosan voltam kénytelen tiltakozni a legutóbbi gazdasági és pénzügyi bizottsági ülésen történt eset miatt. Talán azért, mert a konkrét eset túlmutat a történteken és rávilágít a kerületben hatalmon lévők arroganciájára, intoleranciájára azokkal szemben, akik nem szolgai módon hajtanak fejet a meglévő hatalomnak. Másrészt talán arra is példa, hogy a FIDESZ országos politikája hova jutott napjainkra – és ugye amit nagyban csinálnak, azt megszokott módon kicsiben, helyi szinten is utánozzák a helyi „hatalomlovagok”.

A történet a Hős utcai kálváriához kapcsolódik. Mint bizonyára közismert, az itteni házak lakóit az önkormányzat más helyen látná szívesen, és erre programot dolgozott ki, ami rém egyszerű: így vagy úgy, de tűnjenek el onnan! Erre állam bácsitól 2,1 milliárd forintot kaptak. Mivel az önkormányzat már régóta nem ad ide bérlakás-kiutalást, így az itt lakók java része magántulajdonú lakásokban él. Tehát elvileg nem lehet csak úgy az utcára tenni őket, felmondva a szerződést, mint a Bihari úton tették például. Ezért az önkormányzat megvenné ezeket a lakásokat, úgy átlag 2 és 4 millió forint közötti értékben, aztán Isten hírével mehetnek.

A baj csak az, hogy aki kap 2-4 millió forintot, az ugye ennyiért nem képes másikat venni „valahol”. Ezért zömük ezt átváltaná önkormányzati bérlakásra, amiért odaadná a sajátját. Igen ám, de az önkormányzat – saját rendelete szerint – csak egy éves határozott idejű bérbeadási időre tud szerződni, ami persze, érthetően, nem elfogadható az itt élőknek. Lépett is erre „családbarát” „Erősjános” polgármesterünk, és megüzente, akkor bizony nem alkuszunk, jön a kisajátítás, ami azonnal végrehajtható, oszt’ majd jönnek a jogászok és el lehet pereskedni az utcán élve.

Nos, ki-ki vérmérséklete szerint eldöntheti, jó-e ez így vagy nem. Mindenesetre a lakók nem rendeztek hálaadó körmenetet a polgármester tiszteletére. Az amúgy is szociálisan alacsony helyzetű, a szegénység, a bűnözés, a kilátástalanság fogságában lévő, lényegében helyzetét kilátástalannak érző lakosság még inkább nehéz helyzetbe került (vannak, akik önhibájukból, de vannak, akik nem). Mindenesetre látszik, hogy önmagukra maradva nem tudják kezelni ezt a helyzetet. A többség menekülne, de nincs hova.

Ebben a helyzetben jelentkezett a területen egy civil szervezet – egyetemista szociológus hallgatók, szociális gondozók, fiatalok csoportja –, amely segítséget nyújt az ilyen rettenetes helyzetben élőknek. Tudom, hogy némi megszállottság kell a fiatalos lelkesedés mellé, ahhoz, hogy ők a szabadidejükben, önként, mindenféle anyagi jutalom nélkül napi szinten felvállaljanak egy ilyen missziót. De lám a Kontúr Egyesület ezt tette! Nem a hatalom küldte őket, nem parancsszóra vállalták!

Lelkileg próbáltak segíteni az itt élőkön, sportnapot szerveztek a gyerekeknek – amire természetesen a hatalom meghívott képviselői nem mentek el –, jogi tanácsadást szerveztek a jóformán írni-olvasni nem tudó többségnek, elmagyarázták mit is jelent magyarul a hivatali bikkfanyelven megfogalmazott hivatalos levél. Ehhez az önkormányzat egy kis helységet adott részükre, jelképes bérleti díjért. Azonban a hatalom számára hamar kiderült, hogy az egyesület nem azért akart itt dolgozni, hogy az önkormányzat vezetőinek fentebb említett kiürítési direktíváját tűzön-vízen keresztülerőltesse a lakókon, hanem méltányos megoldást kerestek, hogy ne az utcára kerüljenek azok, akik nem bűnözők, nem drogdílerek, fizették a költségeket, csak éppen itt laktak, ennyi vagyonkájuk van. Ezt többször szóvá is tették, ami egyre jobban nem tetszett a hatalomnak. Megkapták, hogy anarho-liberálisok, hogy sanda politikai haszonszerzés vezeti őket, stb. Aztán januárban „betelt a pohár” a helyi hatalomnál, kiürítésre hivatkozva kipenderítették az egyesületet az épületből, felmondva a bérleményt. Persze hamar kiderült, hogy szó sincs kiürítésről, hiszen az önkormányzat tulajdonában (értsd: függőségében) lévő szociális szervezetet meg éppen beengednék az épület egy másik helyiségébe. Micsoda különbség: egy izgága, független, nem befolyásolható civil szervezet helyére egy, a polgármester irányítása alá tartozó cég kerülne!

Nos, ezt látva, Kőbányán egyedülálló módon, politikai nézettől függetlenül, az összes nem fideszes képviselő határozati javaslatot terjesztett be az említett bizottság elé, hogy újra kösse meg a bérleti szerződést a Kontúr Egyesülettel. Rögzítem: minden nem fideszes részvételével! Ilyen 2010 óta nem történt Kőbányán! Gondoltuk, ennek azért súlya van, hiszen a FIDESZ a 2014-es választáson sem érte el sehol az 50 %-ot, tehát ezen képviselők jelentős választói réteget képviselnek. (Az, hogy most ennek ellenére a FIDESZ van döntő többségben a városházán, az a fideszes parlamenti kétharmad által létrehozott választási rendszer „sajátosságából” adódik.) Gondoltuk, egy demokráciában ez elég ok, hogy legalább elmondhassuk a véleményünket, ismertethessük nézetünket egy bizottsági ülésen. De a dolgok másképpen festenek Kőbányán is. Az ülés nyitányaként a bizottság elnöke nemes egyszerűséggel azt javasolta, hogy ne tárgyaljon a grémium az előterjesztésről, egyszerűen napirendre se vegyék. Ügyrendi hozzászólásomban kértem, legyenek tekintettel arra, hogy a beterjesztést valamennyi nem fideszes képviselő magáénak tudja, közösen terjesztettük elő. Hallgassanak meg minket, aztán ki-ki vérmérséklete szerint szavazhat. Beszéltem demokráciáról, elmondtam, hogy ha a levétel mellett szavaznak, az már diktatúra, hiszen az üzenet az, itt csak a FIDESZ javasolhat bármit, csak arról lehet és úgy beszélni, ahogy ők akarják, ez pedig gyakorlatilag az egypártrendszer. Amitől ugye – a FIDESZ aktív részvételével is – 1989-1990-ben megszabadult az ország!

Nem hatotta meg őket, úgy ahogy a parlamentben és mint legutóbb a XVI. kerületben, tömbben szavazva, tárgyalás nélkül fojtották bele a szót a más pártokba. De ez sem volt elég! Miután kifejtettem, hogy így nincs értelme az ilyen típusú bizottsági munkának, és tiltakozásul kivonulok az ülésről, ez az ellenzék nyílt megalázása, ez inkább bohóckodás, mint komoly, felelősségteljes munka, a frakcióvezető-alpolgármester kért szót. Elmondta, hogy ha bohóckodás, akkor inkább az nevezhető annak szerinte, hogy állítólag a beterjesztők még arra sem vették a fáradtságot, hogy aláírják az előterjesztést – bezzeg ő akár este nyolcig is vár arra, hogy – a helyette az apparátus által megírt – anyagait mindig aláírja. Nos, ez aztán meg nagyobb durva hazugság volt! Figyelmeztettem a frakcióvezető-alpolgármestert, hogy talán méltóztassék tájékozódni az általa is felügyelt illetékes osztályon, ahová nekünk le kellett adni az előterjesztésünket. Megtalálná a dokumentumon mindannyiunk aláírását, amely a megtárgyaláskor is rendelkezésre állt (volna). Ne terjessze nyilvánosan azt a hazugságot, mely szerint mi dilettánsan, hozzá nem értően, szakszerűtlenül jártunk el formailag, ezért kellett levenni az anyagot. Merje bátran felvállalni, hogy egyszemélyi vezetés van Kőbányán is, bosszút állnak az eltérően gondolkozókon, semmibe veszik más pártok képviselőit, arrogánsan, pökhendien söprik le az asztalról a máshonnan érkező javaslatokat. És még van képük hazugsággal ki is oktatni bennünket! Az alpolgármester is főfoglalkozásban, elég jó fizetésért, négyszáz fős apparátussal a háta mögött készíti az előterjesztéseket. Mi ezek hiányában készítettük el javaslatunkat, amely ennek ellenére megfelelt minden előírásnak, határidőnek. Azonban a FIDESZ ezt a legkevésbé sem tisztelte, ahogy mondják a pártjukban: „Csak a FIDESZ!”.

Nos, Barátaim! Látható, a FIDESZ országosan és itt Kőbányán is átlépett egy határt, a demokrácia határvonalát. Nincs morális megfontolás, végrehajtják a vélhetően felsőbb utasítást, ennyi a dolguk. Meg kívánják félemlíteni a munkahelyen a másként gondolkodókat, újraíratják az egyetemeken a „rossz politikai nézetű” szakdolgozatokat, megszüntetik a helyi parasztok beleszólási jogát saját ügyeikbe, elhallgattatják a kritikus újságokat, újságírókat, és most elkezdték felszámolni az önkormányzatiságot. Így van ez nagyban is, és mint látjuk itt kicsiben is.

Szinte észrevétlenül vitték „vissza a jövőbe” az országot, a helyi „Erősjános” pedig ennek példáján Kőbányát: azaz vissza az egypárti diktatúrába! Aki él és mozog és dolgozik, az örüljön annak, hogy él és mozog és dolgozik, a politizálást meg hagyja a fideszes „NER-társ” elvtársakra, úgyis jobban tudják, hogy mi kell a népnek, mint a nép maga, aki pedig politizálni merészel egy másik pártban, azt meg rövid úton ellehetetlenítjük – ez most a kommunista módszerekre nagyon hasonlító fideszes módi.

Kell ez nekünk?

süti beállítások módosítása