Mádi utca a palacsintában!
2019. szeptember 30. írta: Somlyódy Csaba

Mádi utca a palacsintában!

Hét unokám van, néha meséket mondok nekik. Aztán politikus is vagyok, és ebből a szemszögből úgy érzem, néha a mesék igazak. Az alábbi vagy egy kitalált mese vagy nem – döntsék el önök.

Egyszer valahol volt egy ország, nevezzük Abszurdisztánnak, ahol a látszat szerint normális élet zajlott. Az Uralkodó még megengedte, hogy úgynevezett választásokon jelöljék ki a helyi vezetőket. Ez úgy történt, hogy az Uralkodó kitalált egy fals törvényt, amit vazallusai két kézzel nyomva a szavazógombot megszavaztak, persze úgy, hogy az az Uralkodó kegyúri kedvének megfelelő legyen, és ne derüljön ki, hogy csalnak. Előtte is fölmerült már a csalás, de bizonyítani jog szerint – amit természetesen az Uralkodó hozatott szintén a vazallusaival –, ez soha nem volt bizonyítható.

Csak a nép (egy nagyobb része) tudta, de az mit sem ért.

Az Uralkodó egyik székvárosában volt kijelölt helyi elöljáró a Hajbókoló János. Neki egy feladata volt: hajtsa végre, amit az Uralkodó akart. Ne is gondolkozzon, ne is szóljon, hogy ez ezért vagy azért nem jó. Mentek is a dolgok, a nép (egy kisebb része) bólogatott, hitt az Uralkodónak, mígnem elfogyott a türelem. Az Uralkodó megrettent: jön a választás! Bár csak helyi, azaz a helyi elöljárót választják, na de az mégsem lehet, hogy ne Hajbókoló János nyerjen! Pedig neki kell! Csak az Uralkodó párttagsági könyvét magánál hordó személynek szabad győznie! Mert az jó a népnek!

Az Uralkodó és Hajbókoló János elővette a régi jelszót: „Mindent bele!” Mindent csak Hajbókoló Jánosnak szabad, a többieknek coki. Azonban a székváros egyik szegletében élt a Csillagszemű, aki már régóta keserítette a Hajbókoló János életét. Ugyanis felemlítette az elnyomott nép problémáit, merészelt javaslatot tenni a jobbításra, és nem okult abból, hogy rendre lehurrogta és figyelmeztette: „bármit is javasolsz, mi abból nem kérünk”!

És ez a Csillagszemű odáig merészkedett, hogy társakat gyűjtött, akik szintén elégedetlenek voltak az Uralkodóval és Hajbókoló Jánossal, és azt találták ki, hogy indulnak azon a bizonyos választáson – amit ugye azért talált ki az Uralkodó, hogy az ő kiválasztott vazallusait válasszák meg vezetőnek és más kijelölt képviselőnek.

Nos, lett is ebből ribillió. Ám az Uralkodó és Hajbókoló János emberei azt eszelték ki, hogy adót szednek, a köz pénzéből pedig vendégül látják a székvárosi lakosok egy részét, ugyanis úgy tartják, azok úgyis hülyék, beveszik, hogy az ő szórakoztatásukra lett minden vásári mutatvány kitalálva. Lett aztán a választás előtti operettelőadás közpénzből a nyugdíjasoknak, lett kutyafesztivál, lett rendvédelmi nap helikopterezéssel, harminckét szirénázó rendőrautóval, meg ugyanannyi feszesen álló tábornokkal, lettek udvari zenészekkel roadshowok, bálok, aztán lettek gulyáságyukat, palacsintázókat, hotdog-árusokat felvonultató, 54 négyzetméternyi füvesítést ünneplő utcabálok, avatóünnepségek, a kis piros elektromos biciklijén kerekező Hajbókoló Jánost is ünneplő autómentes nap – meg az Atyaúristen tudja, milyen drága etetés-itatás volt még suttyomban!

De ez sem volt elég! A köz pénzéből futotta még a székvárosban 43 óriásplakátra Hajbókoló János képével, de emellett még az ő vigyorgó, elégedett arca virított a hirdetőoszlopokon, a telefonfülkék, a busz- és villamosmegállók oldalán!

Aztán még az úgynevezett választás, úgynevezett kampánya idején maradék – a többieknek, így például a Csillagszeműnek is szánt – apró plakáthelyeket is 2 perc alatt elfoglalták a „véletlenül” pontos méretű plakátokkal. Persze ezeket is a köz pénzén alkották meg. Aztán jött még az Uralkodó és Hajbókoló János pártjának a szórólapja, milliós költségű programfüzete minden tűzrakóhely, kocsiparkoló, lakóház stb. mellé.

Mindemellett az Uralkodó és Hajbókoló János nem vette észre a kegyúri és főúri szobából, hogy mi történik a néppel (annak nagyobbik részével). Az emberek sorra haltak, mert orvosra már nem futotta a köz pénzéből. Egyre csak butultak, mert már tanítóra sem futotta. Akinek még volt esze – mert tudott még tanulni –, azok menekültek Óperenciás tengertől is nyugatra. De ezzel sem volt baj, mert Hajbókoló János – észlelve a nagy sírás-rívást – a nagyszülőknek kegyesen Katt Mami programot indított, hogy a skype-on tudjanak beszélni a jobb sorsú unokákkal, akik – szüleikkel együtt – soha többé ebbe az országba nem akarnak haza jönni. Aztán a székvárosi tűzoltóság épülete is rohad, az utak katasztrofálisak, a szemét derékig ér, sőt csak kegyből szállítják el néha, hiába kapott Hajbókoló a szelektív hulladék gyűjtésre 4,1 milliárd Ft-ot.

A székvárosban volt egy utca, amit Mádinak neveztek el valaha. Ez egy csoda utca volt: a vesebetegek áldották, mert a buszon ülve lerázta a veséikből a köveket, sőt, a terhes anyák is, mert nem kell bajlódni a bábával, meg a nőgyógyásszal, rögtön kirázta belőlük a gyereket. Igen ám, meg lehetett volna ezt az utat javítani, de abból a palacsintát kellett elkészíteni, amit a vásári mutatványban megevett.

Mert etetni kell a lakókat, ezzel veszik a szavazatot. Egy a baj ezzel, Hajbókoló János nem a saját pénzén etet, hanem a közösből, Csillagszemű pedig a sajátját adta az úgynevezett kampányra.

A székvárosi népnek (annak nagyobbik részének) már egyre jobban tele lett a nyári papucsa meg a téli hócipője az Uralkodó és Hajbókoló János szemfényvesztéseivel, mókusvakításaival. Ahogy Csillagszeműnek és társainak is.

Ők gondoltak egyet, kinéznek egy még szabad székvárosi plakáthelyet. Ám ezen villámgyorsan megjelent a helyi erőszakszervezet egysége, azaz Hajbókoló János huszárai, valamint szintén szélvészgyorsasággal Hajbókoló egyik daliás helyettese is. Utóbbiak bűncselekményt kiáltottak, mert a Csillagszemű társai ki mertek menni az utcára, és egy kicsinyke plakátot elhelyezni. Éreztették: Hajbókoló Jánosnak mindent, nektek semmit, nektek kuss, megafonos kuss! Hajbókoló riválisát, Csillagszeműt persze nem értesítettek, mikor a huszárok többször is igazoltatták a társait.

Majd aztán a daliás helyettes felkereste – jó szándékkal vezérleve – Csillagszemű egyik társát, mondva neki, hogy reméli, ebben a bűncselekményben ő nem vett részt.

Hát a székvárosban már mindent lehet?

Miben is bízhatnak a székvárosiak, Csillagszemű és társai? Abban, hogy Hajbókoló János diktatórikus uralma már nem sokáig tart, és a nép (nagy része) jóvoltából a mókusvakításnak hamarosan vége lesz…