Aláírtuk Kőbányán az ellenzéki megállapodást az őszi választásokra
2019. augusztus 02. írta: Somlyódy Csaba

Aláírtuk Kőbányán az ellenzéki megállapodást az őszi választásokra

Örömmel jelentem be, hogy a kőbányai ellenzéki pártok - a Momentum, a PM, az MSZP és a DK - elnökei aláírták az önkormányzati választási együttműködésről szóló megállapodást. Így mind a 12 egyéni választókerületben egyetlen ellenzéki közös jelölt indul majd októberben.

(Aláírók balról jobbra: Stemler Diána Momentum kőbányai elnöke, Major Petra PM kőbányai elnöke, Somlyódy Csaba MSZP kőbányai elnöke, ellenzéki közös polgármesterjelölt, Mustó Géza Zoltán DK kőbányai elnöke)

Az együttműködők közös célja, hogy 2019 őszétől a kerületi egyszemélyi és minden felelősséget lerázó egyeduralmat egy polgáraira odafigyelő, valójában is demokratikus elven működő helyhatóság váltsa fel. A kirakat- és látványpolitizálás, a felülről jövő parancsok szolgai módon való végrehajtása – és azok „soha nem látott fejlődésként” való reklámozása –, az egyéni kezdeményezések hatalmi féltésből való visszautasítása egyáltalán nem a Kőbányán élők biztonságának, lakó- és lakáskörülményeinek, valamint szociális helyzetének a jobbítását szolgálja. 2019. október 13-án lehetőség lesz ezt elutasítani, és a X. kerületet egy másik, jobb irányba állítani!

A fentiek miatt mi, a polgári önrendelkezés helyreállítását és kiterjesztését hittel akaró kőbányai pártok az önkormányzatiság demokratikusságának visszaállítása, a kőbányai választópolgárok akaratának érdemi képviselete és az itt élők problémáinak valódi megoldásának érdekében egyeztünk meg a közös együttműködésben, az őszi helyhatósági választáson való közös indulásban.

Hiszünk abban, hogy együttműködve ténylegesen is fejlődési pályára állíthatjuk Kőbányát! Közösen elérhetjük Kőbánya önkormányzati autonómiájának megtartását, a kerület valódi, az itt lakók érdekei alapján történő működtetését!

süti beállítások módosítása