131 millió forint "védelmi pénzt" fizetnek a Hős utcában
2018. október 25. írta: Somlyódy Csaba

131 millió forint "védelmi pénzt" fizetnek a Hős utcában

„Urias”, durván 131 milla per évbe kerülő portaszolgálat lesz a Hős utcában, meg persze egy kerítés. Majd ezentúl itt is jól felírják, hogy ki akar bemenni, meg talán be sem engedik. Ép ésszel végiggondolva: ha nem a drogterjesztők fogják a portaszolgálatot adni, akkor előbb-utóbb igen jó eséllyel nem testi befenyítés, csicskáztatás és irányított beengedés fog következni? Ha meg ők, akkor még meg is lesznek fizetve önmaguk megvédéséért. Az alkalmatlan és aktakukac mentalitású vezetés a legostobább megoldást választotta – dugják ezt is, mint a zsebórát. Vagy talán ezt kell csinálniuk valami miatt?

Kép: illusztráció Forrás: Google

A legutóbbi képviselőtestületi ülésre viharos gyorsasággal bekerült (rendkívüli sürgősséggel tárgyalt) és ugyanígy lezavart, a Hős utcai „telepet” érintő napirendnél kiderült: e területet körbe kell venni, de nem ám valami egyszerű, olcsó megoldásban gondolkoztak, hanem mindjárt egy olyanban, amihez portaszolgálatot is lehet illeszteni és ki lehet érte fizetni – ezzel együtt – 131 millió forintot.

Nyilván a „telepi” társasházi közösség igényel ilyen kerítést, ahogy az egy rendes és igényes lakóparkhoz illik (Hős Palazzo, ha már…). Lesz lakógyűlés, ahol „alulról jövő kezdeményezésként” – az 50%-nál több szavazattal rendelkező Vagyonkezelőtől, azaz az Önkormányzattól -  hangzik ez el – mert ugye jelenleg ott ennek hiánya a legégetőbb probléma.

És persze az önkormányzat „gálánsan” ezt megelőlegezi a közös költségből, és majd „lelakja". Valami nagyon nagy „megvilágosodás” vagy „presszió” miatt, többségi tulajdonosként az önkormányzat fideszes többsége, élén a polgármesterrel márpedig ezt fogja rákényszeríttetni a lakókra, akik bele kell menjenek.

De őszintén: a drogterjesztők „fizikai adottságai” „szervezettsége” és „anyagi lehetőségei” ismeretében értelmes ember elhiszi azt, hogy polgári biztonsági őrök majd könnyedén megállítják a „portán” a „szállítókat” és a „vevőket” azzal, hogy felírják esetleg az adatait (már akinek) vagy azt mondják, hogy nem mehet be?

Jómagam, bár nem szavaztam meg, elgondolkodtam, hogy igen is van esélyegyenlőség. Polgármesterünk, hála az Istennek, egy lakóparkban lakik, ahol 24 órás portaszolgálat van. Nem mehet be oda aztán senki kéretlenül, még a tájékoztató céduláinkat sem dobálhatjuk be a postaládába, nehogy megzavarjuk a Kőbányai Hírek és a Magyar 1-es agitációs tevékenységét, a "független", önkormányzati pénzen támogatott Kőbánya 10 TV adásét.

Ezt megérdemli a pórnép is! Legyen HŐS Palazzo, portaszolgálattal!

Kerül, amibe kerül. Ez a luxus szolgáltatás aztán felröppinti az árakat, hiszen kevés ilyen "lakópark" van Kőbányán!

A valóság ennél sokkal szomorúbb, szikárabb és károsabb a kőbányaiakra: az alkalmatlan és aktakukac mentalitású vezetés a legostobább megoldást választva nem megoldani, hanem eldugni akarja a problémát. Ami nem látszik, az nincs, arról nem kell beszélni, főleg nem kell csinálni semmit. Azt mond, amit akar, és a 180 millióból működő helyi propagandagépezettel azt sulykoltatja, hogy „már nincs is semmi probléma”. Amit – ahogy látjuk – egy idő után maguk is elhisznek.

Úgy tűnik, hogy két legyet ütnek egy csapásra. NER-es módra megint valaki(k) jól járnak ezzel a „védelmi pénzzel”. A vastagon megfizetett propaganda meg arról fog szólni, hogy milyen kemények voltak és kíméletlenek. Csak a probléma nem fog megoldódni. Mert már túlnőtt sajnos a Hős utcán.

süti beállítások módosítása