Talán nem csak látványberuházás lesz az új Egészségház
2017. május 04. írta: Somlyódy Csaba

Talán nem csak látványberuházás lesz az új Egészségház

Lesz új Egészségház Kőbányán, de nem teljesen a kerület akarata szerint. Már most látszik, hogy az előkészítés – stílszerűen – „több sebből vérzik”, és a kivitelezés sem biztos, hogy a kívánalmak szerint történik majd. A régi épületnek helyet adó földterület sorsa viszont nagyon is előre látható.

(Forrás: OPH Kép - Dégi Tamás főépítész)

Végre, valahára eltűnik a régi, romos Egészségház a Népliget sarkából, és a Bajcsy kórház területén egy új szakrendelő épül – mielőtt még bárki félreértene, őszintén örülök a hírnek, éppen ideje volt, hogy normális helyen dolgozzanak az orvosok és a nővérek, a betegek meg ne aggódjanak amiatt, hogy a várakozásuk alatt esetleg rájuk omlik a mennyezet.

Ám a félreértések elkerülése végett érdemes tiszta vizet önteni a pohárba, s leszögezni, ennek vajmi kevés köze van ahhoz, hogy Kőbánya saját önkormányzatának akarata szerint fejlődik. Mert ugye az új intézmény nem helyi, hanem állami költségvetési forrásból valósulhat meg. Úgy fejlődik a város, ahogy a központ előírja. És az új Egészségház is olyan lesz, amilyennek a központ akarja – legalábbis a jelek erre utalnak.

Tudomásom szerint ugyanis semmilyen – akár kőbányai szempontú – hatástanulmány nem készült a leendő beruházásról, márpedig városfejlesztési alapelv, hogy ilyennek lennie kell. Önkormányzati képviselőként én legalábbis nem láttam ilyesmit. Persze az is lehet, hogy mégis van ilyen, de akkor vagy előlem, vagy a képviselő-testület egésze elől titkolják. Sőt, legjobb ismereteim szerint se a kórház környezetében élőket, sem Kőbánya többi lakosát sem tájékoztatták, főleg kérdezték meg az illetékesek, hogy voltaképpen mire is számítanak, számíthatnak.

Pedig lett volna mit átgondolni egy ilyen horderejű beruházásban, elég csak a közlekedési, parkolási problémákat említeni. Az előkészítetlenséget éppen a kerületi polgármester vallotta be nyilvánosság előtt, amikor azt kürtölte világgá, hogy „a közösségi közlekedési kapcsolatok átgondolására is szükség lesz, hiszen a kőbányai lakosok mellett a 17. kerületiek is igénybe veszik a Bajcsy ellátását”. A parkolóhelyeket pedig részben a felszínen, részben mélygarázs építésével oldják meg. Talán felesleges is kiemelnem, hogy utóbbi létesítése és folyamatos működése mekkora hangzavarral, környezetterheléssel jár.

Aztán, hogy az új Egészségház valóban kifogástalan lesz-e, az erősen kétséges. És ez esetben teljesen mindegy, hogy a kormány kedvenc építőcégei vagy a kerületi vezetéshez közel állók húzzák fel. Utóbbiak is tudnak pocsékul dolgozni – lásd a „korszerűen” kivitelezett Kerepesi úti rendelőt –, és az előbbiek számára sem a minőség a fontos, hanem a „lé”, hogy minél többet ki tudjanak szedni a megbízóból. Most közel 4 milliárdra lőtték be a beruházást, de nem leszek meglepve, ha ennél jóval többe kerül.

Ugyanakkor az Egészségház építése arra jó lesz, hogy a kerületi vezetés tovább fényezze magát, hogy saját ötleteként, lobbizásának eredményeként adja el a népnek. Pedig sokkal előbb dönteni lehetett volna róla: a parlamenti MSZP-frakció éveken át kezdeményezte az aktuális büdzsé módosítását, évente 2-3 milliárd forintot javasolt elkülöníteni az új kőbányai Egészségházra, ám a tisztelt fideszes képviselők sorozatosan leverték.

Az ügyet tovább gondolva az is felmerül, hogy mi lesz a régi épülettel. A polgármester nagyvonalúan eltolta ezt a dolgot magától, mondván majd az „emberminiszter” javaslatot tesz az ingatlan és a terület további hasznosítására. Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy „teljesen véletlenül” úgy alakuljon a történet, hogy a Népliget sarkában lévő telket – miután a romos épületet eldózerolták – odacsapják a kerítés túloldalán lévő FTC-sporttelephez. Ha már a kormányzati hátszelet élvező Fradiváros úgyis éppen itt létesül…

süti beállítások módosítása