Kőbánya polgármesterének válasza a drogproblémára: majd a jog megoldja!
2018. augusztus 31. írta: Somlyódy Csaba

Kőbánya polgármesterének válasza a drogproblémára: majd a jog megoldja!

Sajnos a kőbányai vezetés csak hivatalnoki szemszögből képes érzékelni, látni bármit is, így a kerületben rákos sejtként terjedő drogproblémát is. A saját felelőtlenséggel való szembenézés és önkormányzati érdemi cselekvések helyett kampánykamu-szagú jogi segítséget vár a „kormánytól”. Holott ezt az ügyet komplexen, nagyon sok szakterület bevonásával már helyben régóta lehetne kezelni. De még mindig a hárítás és már a polgármesteri kampány-propaganda megy: nem önkormányzati feladat, nincs elég hatásköre az önkormányzatnak, kevés az embere, és mennyit költ (költött) erre meg arra.

Kép: Kőbánya Blues - Kőbánya Kada utca - hozzászólások szerint szemben iskola

Itt a szeptember, itt az iskolakezdés, ám nagyon úgy tűnik, hogy senkinek a kis- és fiatalkorú gyermeke nincs biztonságban az iskola felé menet vagy onnan jövet! A kezeletlen drogprobléma sajnos odáig fajult, hogy bizony aggódni kell a gyermekekért, hiszen ha a szülők egyedül engedik el őket, akkor lépten-nyomon a bódult állapotban ténfergő, kiszámíthatatlan viselkedésű drogosokba botlanak.

És ez megint nem politikai haszonszerzés, mesterséges szenzációkeltés, hanem nagyon is valóságos probléma. Már-már nekem kellemetlen, hogy a képviselő-testületből egyedül csak én foglalkozom ezzel: az elmúlt évek alatt kizárólag én hívtam fel a figyelmet arra, hogy a sok megtett hibás és a meg nem tett intézkedés együtt a drogügyben óriási problémát okoz majd, és az egyszerűen maga alá temeti a városvezetést. Amikor csak szóba hoztam vagy éppen megelőző jellegű előterjesztéseket próbáltam tenni, inkább nagyképűen, hatalmi gőggel telve kioktattak, illetve lesöpörték a javaslataimat.

A drogosok ott vannak szinte minden utcasarkon, buszmegállóban, közparkban – ám mellettük, körülöttük sehol egy-egy (önkormányzatilag dotált) közterület-felügyelő és rendőr, egy orvos, egy szociális munkás, egy ápoló, bárki… A közösségi és az országos médiába naponta kerülnek fel és be a legkülönbözőbb fotók és felvételek róluk, de mindez eddig nem érte el a polgármester és elvtársai ingerküszöbét. Jóformán csak az egymilliomodik virágágyás és hétezredik kerítéskapu átadásáról számolt be mosolyogva…

Ám a kényszer nagy úr, így az augusztus végi testületi tanácskozásra mégis csak előhúzott valamit – az más kérdés, hogy erről az ülés előtt nem lehetett tudni semmit, csak nagyjából 1 nappal a Testületi előtt lehetett elolvasni az előterjesztést a kobanya.hu-n. És még véletlenül sem adtak neki olyan címet, meghatározást, amiről a „drogügy” megoldására tett javaslat volta derült volna ki. „… a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény módosításának, valamint a belügyminiszter intézkedésének kezdeményezéséről" – ha mond ez a kőbányaiaknak valamit.

Voltaképpen ez nem más, mint, hogy gyártani kell egy újabb hivatali aktát, amit lehet majd iktatni, aláírni, pecsételni, tologatni. (Ahogy más egyéb ügyekben is csak aktaszám van, hivatali intézkedés van, jog van, az eljárásból a mögöttes összefüggéseket, az esetleges emberi sorsokat, tényezőket rendre figyelmen kívül hagyják. Ha nincs jogi megoldás, akkor semmi sincs – ez az ő szemléletük.) Ja, és a legfontosabb: ez a kezdeményezés nem szól másról, mint a felelősség áttolásáról, így a megoldást is mástól várja. Arról a polgármester az előterjesztésben (egy kicsit kampányszagú „dicsekvésben”) véletlenül megfeledkezik, hogy nagy részben ő és biodíszlet társai is felelősek a droghelyzet eszkalálódásában – mert az nem úgy volt, hogy a kábítószerszívók az égből pottyantak le és szóródtak szét a kerületben.

A drogprobléma megoldása – helyben – igenis önkormányzati feladat, annak minden nyűgével és terhével együtt. Ez sajnos nem az, amelynek során a dicsfényben sütkérezni lehet.

A kezelésre, a megoldáskeresésre, javaslattételre volna is egy megfelelő grémium, a Kőbányai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, amelyben az ezt működtető önkormányzat vezetése mellett – az ügy komplexitásából adódóan – nagyon sok szakterület kiváló szakembere képviselteti magát. Elvileg. A bökkenő csak az, hogy ez a bizottság jó ideje csak nevében létezik, a gyakorlatban nem. Valószínűleg nem az elismert tagok hibájából.

Pedig vagy a KEF-nek, vagy ha más nincs, akkor a hatásköröket hatalommániás kisgömböcként előszeretettel felhalmozó, így aztán a „drogügyi helyzetkezelés” hatáskört jó esetben előbb-utóbb magához rendelő polgármesternek  kell valamit tennie. Mástól, a belügyminisztertől, parlamenttől várni a segítséget felesleges. Számtalan esetben bebizonyosodott, hogy az azonos színű párttagkönyv ellenére magasról tesznek a kőbányai vezetésre. Itt az valósul meg, amit ők odafenn akarnak, nem az, amit helyben kezdeményeznek (lásd például TEK sportközpont – Hős utcai tömb).

Ráadásul sürgősen lépni kell! Hiszen ahogy hírlik, a szegényebb vidéki területeken a házipancsolású metil-alkohol a régi-új csóródrog, és ugye Kőbánya közlekedési adottságaiból fakadóan ez pillanatok alatt (f)eljuthat a kerületbe. A terjesztőkkel és a fogyasztókkal együtt.

Feltehetően senki sem szánja a gyerekének azt a sajátos kőbányai életpályamodellt, amit a bódult állapotú fiatalok nekik önkéntelenül is bemutatnak. Ha pedig a választott vezetőktől nem jön megnyugtató megoldás, azon sem csodálkoznék (de ne adja isten!), ha a tehetetlenséget látva egyes felelősséget érző szülők kezdenének el önbíráskodni…

TÉNY+

A kampánykamu-szagú megoldásmód előterjesztés
(amit nagyjából 1 nappal a testületi előttig nem lehetett publikusan megismerni)
http://kobanya.hu/docs/kobanya/hu/news/190159.pdf?v=ccea0763825a252eb4e8a32ec194d1d0

Elnézést, de valahogy elfelejtődnek dolgok. Ez év tavaszáig csak jómagam foglalkoztam az önkormányzati testületben a kerületi drogprobléma várható eszkalálódásával "érdemben". Témafelvetés, határozati javaslat, aztán már leverhetetlen határozat - már 2017-ben. Azóta a Kőbánya Blues is csatlakozott, de ők leginkább a helyzet megmutatásában jeleskedtek. Amit kaptam, nem tettem zsebre - még azzal is "megvádoltak", hogy képviselőhöz méltatlanul "hisztériát keltek", sőt volt olyan valaki is, aki ugrálni akart a síromon.
Ezért most felhívnám a figyelmet néhány írásomra és természetesen javaslatomra, valamint emiatti ekézésem történéseire. Vegyük hírháttérnek.

2017. szeptember 24.

Kőbányai droghelyzet kialakulásáról, okairól és Kőbánya vezetésének felelősségéről...
Hős utcai öt méter: az örökkévalóság távja
https://somlyodykobanyaert.blog.hu/2017/09/24/hos_utcai_ot_meter_az_orokkevalosag_tavj

2017. október 2.

Kőbánya félő, hogy a drogzugok kerülete lesz - megelőző "jelző" megoldás javaslata...
Számoljuk fel a kőbányai drogzugokat!
http://somlyodycsaba.hu/cms/page/szamoljuk-fel-a-kobanyai-drogzugokat

2017. október 12.

2 megoldási lépés, ami közül az egyik akár azonnali hatállyal megléphető lett volna - külön ráfordítás nélkül.
Kőbányára tolták a drogosokat, akik itt „otthonra leltek”
https://somlyodykobanyaert.blog.hu/2017/10/12/kobanyara_toltak_a_drogosokat_akik_itt_otthonra_leltek

2017. október 30.

Elkövetett hibák, az első megoldási javaslatom leverése...
Már egy éve szóltak Kőbánya polgármesterének, hogy baj lesz drogügyben
https://somlyodykobanyaert.blog.hu/2017/10/30/mar_egy_eve_szoltak_kobanya_polgarmesterenek_hogy_baj_lesz_drogugyben

2017. november 28. (2018. január 18.)

Újabb javaslat - ez már elkerülhetetlen volt - határozat is született, amiből jó ha 2018 októberére lesz "valami"...
Kőbányai droghelyzet: itt az ideje felvenni a kesztyűt!
https://somlyodykobanyaert.blog.hu/2018/01/18/kobanyai_droghelyzet_itt_az_ideje_felvenni_a_kesztyut

2018. március 31.

A városvezetés a választások előtt inkább levette napirendről a beszámolót...
Nagy a baj Kőbányán? A városvezetés eldugta az éves biztonsági beszámolót
https://somlyodykobanyaert.blog.hu/2018/03/31/nagy_a_baj_kobanyan_a_varosvezetes_eldugta_az_eves_biztonsagi_beszamolot

 

 

 

 

süti beállítások módosítása